Kollagének

A kollagén az emberi testben legnagyobb arányban előforduló fehérje. A szervezet ún. "ragasztója", felelős a bőr, a kötőszövetek, a csontok, az inak, az ízületek és a porcok rugalmasságának és feszességének megőrzéséért. A kor előrehaladtával és az UV-sugárzás növekedésével egyenes arányosan csökken a szervezet saját kollagéntermelése, a szervezet kollagénszintjének csökkenéséhez hozzájárul továbbá a vitaminszegény (különös tekintettel az antioxidáns hatású vitaminokra, pl. A-, C-, E-vitaminok) étkezés. A korai bőrmegereszkedés, valamint a haj és a köröm töredezésének megelőzése érdekében érdemes odafigyelni a kollagéndús táplálkozásra, melyben segítséget nyújthatnak számunkra a különböző étrend- és táplálékkiegészítők.
A kollagén étrend-kiegészítők különféle változatai közül válogathatunk, úgy mint a kollagén por (vízben vagy gyümölcslében elkeverve fogyasztandó), a kollagén ital (mely különböző ízesítésekben elérhető), valamint a kollagén kapszula és kollagén tabletta (mely egyszerűen szedhető, praktikus megoldás a kollagénpótlásra). Ár-hatóanyag arányában a legjobb megoldást a kollagén por és a kollagén italok jelentik. 

    Cikkszám Cikksz. BioCo4953

    Semleges íz és illat, hidrolizált, jól oldódó formula.

    Készleten
    5 695 Ft
    Cikkszám Cikksz. PHK5748

    Ébredj fel a tiszta matcha erejével – frissítő, egyedi összetevők a test és a lélek harmóniájáért!

    Készleten
    8 990 Ft
    • -8%
    Cikkszám Cikksz. BGB7291

    Narancs-Citrus ízesítésű italpor, mely I. és II. típusú kollagén peptidet, C-vitamint, 100 mg hialuronsavat, ördögcsáklya és kurkuma kivonatot, kondroitint, MSM-et és glükózamint tartalmaz.

    Készleten
    6 895 Ft 7 495 Ft
    Cikkszám Cikksz. CMX0815

    A bőr rugalmasságának megőrzéséért, a haj és a köröm erősségéért, valamint a csontok, porcok és ízületek egészségének támogatásáért.

    Készleten
    2 860 Ft
    Cikkszám Cikksz. CMX1293

    A készítmény I-es típusú hidrolizált halkollagén peptidet tartalmaz. A kollagén képes biztosítani a szervek és a szövetek rugalmasságát, építi a bőrt, a hajat, a körmöket, a porcokat, az ízületeket és a létfontosságú szerveket.

    Készleten
    4 495 Ft
    Cikkszám Cikksz. SPI6386

    Egy igazán finom kávé, amely segíthet a ráncok leküzdésében, a bőr hidratálásában, a sejtek oxidatív stressz-szel szembeni védelmében és a folyamatos, friss energia biztosításában!

     

    Készleten
    6 590 Ft
    • -33%
    Cikkszám Cikksz. DT1942

    Tartalmaz adagonként 9000 mg kollagén peptid-et. Remek alternatíva a reggeli kávénak!

    Készleten
    4 995 Ft 7 495 Ft
    Cikkszám Cikksz. SPI6409

    Egy igazán finom kávé, amely elősegítheti a fogyást, az étkezés utáni sórvágást, javíthatja az emésztést és hozzájárulhat a folyamatos energia-ellátottsághoz!

    Készleten
    6 590 Ft
    Cikkszám Cikksz. BGB6607

    Kellemes ízű, kollagén peptidekben és C-vitaminban gazdag instant italpor. Szarvasmarha eredetű kollagénnel, a bőr szépségének és az ízületek egészségének támogatására.

    Készleten
    5 395 Ft
    • -10%
    Cikkszám Cikksz. BGB7550

    A termék 5 különböző forrásból származó kollagén peptid tartalmával támogatja a porcok és az ízületek védelmét.

    Készleten
    9 895 Ft 10 995 Ft
    Cikkszám Cikksz. NFV7854

    8 komponensű ízületvédő komplex a felhőtlen mozgásért és a sportolásért, a család minden tagja számára.

    Készleten
    5 230 Ft
    • -9%
    Cikkszám Cikksz. BGB7444

    Komplex készítmény, amely nagydózisú, kiváló minőségű, semleges ízű hidrolizált kollagén peptid és hialuronsav kombinációját tartalmazza. Vitaminokkal és ásványi anyagokkal gazdagítva támogatja az egészséges életmódot.

    Készleten
    7 165 Ft 7 895 Ft
    Cikkszám Cikksz. BGB6126

    Ízletes, kollagén peptidekben és C-vitaminban gazdag instant italpor. Szarvasmarha eredetű kollagénnel, mely hozzájárul a bőr szépségéhez és az ízületek egészségéhez.

    Készleten
    5 395 Ft
    Cikkszám Cikksz. BGB7345

    Komplex készítmény, amely a porcszövetek természetes építőelemeit (glükózamin- és kondroitin-szulfát, MSM, kollagén, hialuronsav) tartalmazza, bambusz kivonattal és C-vitaminnal kiegészítve.

    Készleten
    4 995 Ft
    Cikkszám Cikksz. NHK1628

    Tojáshéjmembrán por-alapú táplálék-kiegészítő A- és C-vitaminnal, rézzel és bambuszkivonattal a kollagéntermelés támogatására.

    Készleten
    6 790 Ft
    Cikkszám Cikksz. OGQ7779

    Vegán vagy, de szeretnéd fokozni a kollagéntermelést szervezetedben? Ez a termék olyan gyógynövények kombinációja, melyek segítenek a kollagéntermelés serkentésében, anélkül, hogy állati eredetű kollagént kellene fogyasztanod. Megőrzi bőröd rugalmasságát és támogatja a csontok és porcok egészségét.

    Készleten
    4 740 Ft
    Cikkszám Cikksz. CMX0389

    A kollagén peptidek hozzájárulnak a kötőszövetek rugalmasságának megőrzéséhez, támogatva ezzel a bőr szépségét és fiatalos megjelenését.

    Készleten
    3 295 Ft
    Cikkszám Cikksz. DRC2329

    Ez a termék természetes hialuronsavat tartalmaz, emellett értékes összetevőkkel is el van látva, melyek az ízületek egészségének megőrzéséhez járulnak hozzá.

    Készleten
    5 150 Ft
    Cikkszám Cikksz. CMX0760

    Hialuronsavval és kollagénnel dúsított formula a bőr fiatalságának megőrzéséért, az ízületek épségéért, valamint a haj, bőr és a köröm szépségének megőrzéséért.

    Készleten
    5 365 Ft
    Cikkszám Cikksz. PCK6195

    100% hidrolizált sertéskollagén – A bőr, az ízületek és a porcok egészségének megőrzéséhez.

    Készleten
    9 995 Ft
    Cikkszám Cikksz. PCK6188

    100%-ban hidrolizált sertéskollagén, mely hozzájárul a bőr, az ízületek és a porcok egészségének megőrzéséhez.

    Készleten
    5 495 Ft
    Cikkszám Cikksz. JV4899

    Hidrolizált marhakollagént tartalmazó étrend-kiegészítő, mely aromák, színezékek és tartósítószer nélkül készült.

    Készleten
    4 495 Ft
    Cikkszám Cikksz. JV4646

    Hidrolizált halkollagénnel, hialuronsavval, biotinnal, szerves cinkkel és C-vitaminnal dúsított termék.

    Készleten
    5 995 Ft
    Cikkszám Cikksz. JV5452

    A porcok és az ízületek védelmében fontos szerepet játszanak az I-es, II-es és III-as típusú kollagén peptidek.

    Készleten
    6 495 Ft